Hogy kik is vagyunk, mi célból jöttünk erre a bolygóra. Kik lennénk, ha igazán önmagunk lehetnénk, és nem azok, akik mások, a társadalom elvárása, családi minták, korlátok szerint élnek. Kik lennénk, ha igazán a lelkünk hangjára hallgatva élnénk az életünk. Megsúgom… akkor igazán boldogok, még akkor is, ha az élet velejár természetszerűen a jó-rossz dolgok váltakozásával. Hisz akkor egy valami állandó lenne, az pedig a belső hang, a belső béke, belső mosoly amivel a vándor ide a földre érkezett, aki tudja, hogy az ő léte nem ér véget a halállal, az csak egy felvonás vége. Kihasználja itt létét arra, hogy beteljesítse a küldetését, aminek a mellékhatásaként szabad, boldog teljességet kap. Hisz az útját járja. Nem törődik azzal, hogy más hogy csinálja, hogy él, mit mond, mit vár el tőle, ő csakis a saját lelke hangjára táncol, mert az az ő ritmusa, ami a teljességhez viszi.