" A két legfontosabb nap az életedben, amikor megszületsz, és az amikor megtudod miért"

Üdvözöllek kedves Látogató!

Ami közös bennünk, az az útkeresés saját magunkhoz, a lelkünkhöz.
Hogy kik is vagyunk, mi célból jöttünk erre a bolygóra. Kik lennénk, ha igazán önmagunk lehetnénk, és nem azok, akik mások, a társadalom elvárása, családi minták, korlátok szerint élnek. Kik lennénk, ha igazán a lelkünk hangjára hallgatva élnénk az életünk. Megsúgom… akkor igazán boldogok, még akkor is, ha az élet velejár természetszerűen a jó-rossz dolgok váltakozásával. Hisz akkor egy valami állandó lenne, az pedig a belső hang, a belső béke, belső mosoly amivel a vándor ide a földre érkezett, aki tudja, hogy az ő léte nem ér véget a halállal, az csak egy felvonás vége. Kihasználja itt létét arra, hogy beteljesítse a küldetését, aminek a mellékhatásaként szabad, boldog teljességet kap. Hisz az útját járja. Nem törődik azzal, hogy más hogy csinálja, hogy él, mit mond, mit vár el tőle, ő csakis a saját lelke hangjára táncol, mert az az ő ritmusa, ami a teljességhez viszi. 

Kik lennénk, ha igazán a lelkünk hangjára hallgatva élnénk az életünk.

Ezt a teljességet keressük születésünktől fogva,
a hazaérkezés élményét, ahol béke van.

Nincs már keresés, csak az állandóság, a végtelen béke, a megérkezés. Keressük ezt édesanyánk karjaiban, játszópajtások körében, később a szerelmeink, és családunk körében, addig a percig, amíg rá nem jövünk arra, hogy minden belőlünk indul, és érkezik vissza.

Nincs már miért kívűl keresni az okokat, csak befelé figyelni, hallani lelkünk dallamát, felvenni a ritmust, és táncra perdülni. Minél inkább merünk a lelkünk dallamára táncolni, annál jobban táncol velünk a világ, megszínesednek a fények, sugárzóbb, lüktetőbbé válik az élet. Éljük azt, akinek lennünk kell, akinek eredetileg születtünk.

Nincs már miért kívűl keresni az okokat, csak befelé figyelni

Telihold, a lélek ereje

Május 12.-én az esti órákban (18:55 perckor) teljesedik ki a mostani Telihold, a Skorpió-Bika tengelyén, ezt követően (19:22 perckor) pedig a Merkúr eléri a Plútó

tovább»